Kiralyhelmec1 Kiralyhelmec2 Kiralyhelmec3 Kiralyhelmec4 Kiralyhelmec5

A királyhelmeci református templomba belépve sokaknak először a főbejárattal szembeni karzatra épített orgonán akad meg a szeme, ami nem is csoda, hiszen a múlt század elején épített hangszernek a sípsorai, és annak aranyozott, díszes borítása szemet gyönyörködtető. Mindez azonban semmit nem ér, ha nem tudja célját betölteni, vagyis az istentiszteleti éneklést, Isten dicsőítését segíteni; így a hangszer, célját elveszítve, használaton kívüli dísztárggyá válik csupán. Sajnos ez történt templomunk orgonájával is, ami mostanra már csak egy szép bútordarabja lett a templomnak. Három éve, az orgona többféle meghibásodása miatt, nem tudjuk azt használni istentiszteleti célokra, s átmenetileg egy elektromos hangszerrel kísérjük a gyülekezeti éneklést. 
A múlt század elején egy Amerikába szakadt hazánkfia gyűjtést hirdetett, és az összegyűlt támogatást hazaküldve hozták létre az ún. „orgona alapot”, amelybe továbbra is várták a felajánlásokat a gyülekezeti tagoktól. A közös összefogásnak és áldozatvállalásnak köszönhetően a királyhelmeci reformátusoknak is lett orgonájuk, amit a híres Angster József orgonaépítő mester pécsi vállalata készített el és adott át 1908-ban a gyülekezetnek. Száz éven keresztül működött az orgona, és a jegyzőkönyvek tanúsága szerint a villamosításon túl soha nem volt szükség nagyobb javításra. Egészen mostanáig. 
Az istentiszteleteken megoldott az énekkíséret, de sokaknak mégis hiányzik az orgonaszó, a régi, már-már ősinek és egyre ritkábbnak mondható hangszer, így a gyülekezet szeretné felújítani, újra használhatóvá tenni az orgonáját, vagyis szeretné, hogy az ismét Isten dicsőségére és ne csak a szemek gyönyörködtetésére szolgáljon.
Az orgona felújításának céljára jótékonysági adventi koncertet szervezünk, amelyen a királyhelmeci Művészeti Alapiskola diákjai és tanárai fognak fellépni. A koncertre december 11-én (pénteki nap), 17:00 órai kezdéssel a királyhelmeci református templomban kerül sor. A jótékonysági adventi koncertre a belépés ingyenes, de a helyszínen lesz lehetőség perselyadománnyal hozzájárulni az orgona felújításához, javításához. A szervező gyülekezet és a közreműködő Művészeti Alapiskola szeretettel vár minden érdeklődő, zeneszerető, vagy éppen segíteni szándékozó személyt e koncertre felekezeti hovatartozástól függetlenül.

A komáromi Selye János Egyetem Református Teológiai Kara nemzetközi tudományos konferenciát szervez Királyhelmecen, amelyre 2015. november 19-20. napokon kerül sor. A nemzetközi konferencián az egyetem előadói mellett más hazai és határon túli tanárok is tartanak előadást a következő témában: A vallási, az egyházi és a lelkészi identitás aktuális kérdései. A tudományos szimpóziumnak a helyszíne a Királyhelmeci Református Egyházközség gyülekezeti otthona lesz. A szervező egyetem a társszervezőkkel együtt szeretettel várja a konferencia témája iránt érdeklődőket.

 

 
A Szlovákiai Magyar Református Presbiteri Szövetség immár második alkalommal szervez a keleti egyházmegyék számára regionális presbiteri konferenciát, amelyre 2015. november 14-én, szombaton 9:00 órai kezdéssel a királyhelmeci református templomban kerül sor. A regionális presbiterképzés tervezett programja:
 
08:45-09:00 Érkezés és regisztráció
09:00-09:05 Esperesi köszöntés
09:05-09.25 Éneklés: 89. Zsoltár 1. vers: Az Úrnak irgalmát örökké éneklem 
Kezdő áhítat: igét hirdet Dr. Huszár Pál, a Dunántúli Református Egyházkerület főgondnoka, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának nem lelkészi elnöke
Éneklés: 396 dicséret 1.2.3. vers: Ébredj, bizonyságtévő Lélek!
09:25-09:30 Elnöki megnyitó: Fekete Vince, a Szlovákiai Magyar Református Presbiteri Szövetség megbízott elnöke
09:30-10:15 1. előadás: A presbiteri tisztségről – Dr. Huszár Pál
10:15-10:30 Az előadás megbeszélése, kérdések-válaszok
10:30-11:00 Kávé szünet
11:00-11:05 Éneklés: 397 dicséret 1.2.3.vers: Ó, Sion, ébredj, töltsd be küldetésed
11:05-11:50 2. előadás: Az egyházközségi gondnok tisztségéről – Dr. Huszár Pál
11:50-12:05 Az előadás megbeszélése, kérdések-válaszok
12:05-12:10 Elnöki zárszó, a konferencia befejezése
12:10-12:15 Záró imádság 
12:15-12:20 Áldás
12:20- Frissítő, ebéd a királyhelmeci gyülekezeti otthonban
 
Az alkalom szervezői szeretettel várják a zempléni és az ungi egyházmegye gyülekezeteinek presbitereit, gondnokait.

Hetek, sőt hónapok óta a migránsválságról szólnak a híradások, ami a hétköznapi embert mindeddig kevésbé érdeklő témákat is felvet. Születnek kérdések és válaszok, vagy inkább csak kérdések, mert a sok esetben egymásnak ellentmondó válaszok inkább elbizonytalanítanak, már-már félelmet keltenek. A keresztyén embert a kialakult helyzet azért is feszíti, mivel hittestvérei legyilkolásáról szóló hírek abból a térségből is érkeznek, ahonnan a bevándorlók egy része Európába érkezik. S bár nem kell párhuzamot vonni a kettő között, hiszen sok menekült a keresztyéneket is üldöző csoportok által előidézett feszültségek miatt is menekül otthonából, de a média gerjesztette vélt, vagy valós félelem (ez talán csak évek múltán fog kiderülni) az ember elméjében a kettőt mégis összekapcsolja. A tisztábban látás, letisztultabb kép nyerése, és a nyilvánvalóan meglévő, de a médiában egyre halkuló keresztyénüldözés „megismerése” céljából a királyhelmeci református gyülekezet az iszlám világ és a keresztyénüldözés témában előadást szervez, amelyre 2015. november 12-én, 18:00 órai kezdéssel Királyhelmecen kerül sor, a református egyházközség gyülekezeti otthonában. Az est tervezett programja:

Youssef Fakhouri: Keresztyénüldözés a 21. században a Közel-Keleten

Adonis Kassab: A hit nemes harca Szíriában, a múlt és a jelen tükrében

A félig magyar származású előadókat Balázs Lilla református hitoktató, a Selye János Egyetem iszlám témával foglalkozó doktorandusza kíséri. Az elhangzó előadásokkal szeretnék, ha minél több emberhez eljutna annak a híre, hogy szerte a világban – a Közel-Keleten élő keresztyén hittestvéreknek különösen – milyen iszonyatos körülményekkel kellett az utóbbi időben szembenézniük hitük, Krisztus Urunkhoz való ragaszkodásuk miatt.

Szeretettel várunk minden érdeklődőt erre az előadásra.